A romák számára azért is nagyon fontos a tanulás, hogy ezáltal a többségi társadalom elfogadja őket, s a létező előítéleteket lassan, de annál biztosabban levetkőzzék velük szemben – foglalható össze röviden a SZILTOP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei roma oktatásszervezőivel és diákjaival folytatott beszélgetés.

A nyíregyházi Megyeházán találkoztam a SZILTOP (2009. január 1-től SZILTOP Nonprofit Kft.) négy roma oktatásszervezőjével. Mind a négyen 2005-ben érettségiztek, s azóta a SZILTOP-nál dolgoznak, feladatuk a nehéz sorsú és tehetséges roma fiatalok felkutatása és a már tanuló roma diákok segítése, hogy akadálytalanul megszerezhessék az érettségit, illetve hogy lehetőség szerint vagy továbbtanuljanak vagy szakmát szerezzenek.

Elsőként arra voltam kíváncsi, hogy ők miért döntöttek úgy, hogy elvégzik a gimnáziumot, megcsinálják az érettségit. Mind a négyen kiemelték az alapműveltség fontosságát, amit csak a gimnázium adhat, és azt, hogy gyermekeiknek majdan akkor tudják egyrészt anyagilag, másrészt tiszta lélekkel és szellemileg megadni a lehetőséget, hogy a mai világban nélkülözhetetlen érettségit megszerezzék, ha ők is minden előítéletet, anyagi és élethelyzetükből adódó nehézséget leküzdve eljutnak a gimnázium befejezését jelentő bizonyítványig.

Dobrainé Bálint Ilona négygyermekes családanyaként kezdte el az esti gimnáziumot. Elmondása szerint végig az lebegett a szeme előtt, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy kilépjen a sárból. Környezetében és osztálytársai között erőfeszítése, kitartása, akaratereje hamar példa lett. Kérdésemre, hogy hogyan lehet négy gyermek nevelése mellett iskolába járni, felkészülni az órákra, mosolyogva csak annyit válaszolt, hogy „korán kell kelni”. Jónás Ferenc –, aki nem mellesleg kitűnő gitáros, – annak idején kisegítő iskolában végezte el az első hat osztályt. Harmincéves emberként döntött úgy, hogy befejezi a nyolc osztályt és a gimnáziumot. Az érettségi után büszke emberként távozott az iskola falai közül: sikerült felülkerekednie azon a kishitűségen, amit annak idején a kisegítő iskolában sulykoltak belé. Szlávik Péterné kiemelte azoknak a kedvezményeknek a fontosságát, amelyeket egy tanuló igénybe vehet: a diákigazolvánnyal járó utazási és egyéb kedvezményeket említette, illetve azt, hogy a gimnáziumi órák mellett majdnem minden SZILTOP-suliban lehet szakmát is tanulni, s a kettő együtt nagyon megnöveli annak az esélyét, hogy a frissen érettségizett minél előbb és minél jobb munkát találjon. Hozzáfűzte azt is, hogy senkit nem akar hamis illúziókkal kecsegtetni, az érettségiért keményen meg kell dolgozni, talán keményebben is, mint pár évvel ezelőtt, hiszen az évek óta változatlan állami támogatás miatt a SZILTOP nem tud tehetséges tanulóinak tanulmányi ösztöndíjat adni, ahogy a pár éve szintén ösztöndíjat adó MACIKA (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány) sem.

Lőcsi Dániel leginkább munkájukról és motivációikról beszélt. Egy oktatásszervező feladata, hogy rajta keresztül az iskola keresse meg a fiatalokat, s elmondja nekik –, akár száz kilométert is utazva egy-egy családhoz, egy-egy emberért, – hogy mit ér a továbbtanulás, s mennyivel több lehetősége van valakinek a munkaerőpiacon érettségivel a zsebében. Példaként hozta Danó Krisztiánt, aki tavaly már a második diplomáját szerezte, s példája környezetében hatalmas húzóerőt jelent a többieknek. Kiemelte még azt is, hogy a romák számára azért is nagyon fontos a tanulás, hogy ezáltal a többségi társadalom elfogadja őket, s a létező előítéleteket lassan, de annál biztosabban levetkőzzék velük szemben. Feladatuk egy szép mondatban is összefoglalta: „Minden ember érdem, de csak akkor, ha teszünk érte.”

Az interjú további részében az integrált oktatásról beszélgettünk. A SZILTOP roma oktatásszervezői szerint nagyon fontos, hogy legyenek vegyes osztályok. Ők is sokat köszönhettek annak idején annak, hogy romaként példát vehettek nem roma osztálytársaikról, az ő hozzáállásukról és gondolkodásmódjukról. Elmondásuk szerint egy osztályban egyetlen nem roma diák is hatalmas húzóerőt jelent a roma tanulók számára. Hozzáfűzték még azt is, hogy az integrált oktatáshoz felkészült, türelmes és nem utolsósorban jó tanárokra, valamint az osztályok végiggondolt összeállítására van szükség. Ők ezt kapták pár évvel ezelőtt, még mint tanulók a SZILTOP esti iskolájában, s ezért hisznek benne ma is mint a SZILTOP dogozói.

A beszélgetés után utam a nagyhalászi Csuha Antal Általános iskola épületébe vezetett, ahol tizedikes, tizenegyedikes és érettségi előtt álló roma diákokkal találkoztam. Azt szerettem volna megtudni, hogy ők miért döntöttek úgy, hogy újra iskolába járnak, s érettségit szereznek, s aztán hogyan képzelik el az életüket, mit szeretnének majd dolgozni. Többük álma, hogy fodrász legyen, de ahogy látják, s ahogy korábbi tapasztalataik mutatják, érettségi nélkül esélyük sincsen az elhelyezkedésre. Két tanulónak már több szakmája is van, de ők is azzal a keserű tapasztalattal próbálkoztak hónapokon-éveken keresztül, hogy hiába a szaktudás, a megbízhatóság, az érettséginek olyan jelentősége van a munkaadók szemébe, hogy anélkül szóba sem állnak velük. Egy tanuló – nővére példáját követve, aki kommunikáció-művelődésszervező szakon végzett – célja, hogy felvegyék egyetemre, és diplomás ember legyen.

Faggattam még őket arról, hogy mennyiben találják meg a helyüket az iskolában, milyenek a tanárok, milyen az osztály. Véleményük visszaigazolta, amit az oktatásszervezők mondtak: a SZILTOP-suli, ahová járnak olyan, amilyennek annak idején is kellett volna a középiskolájuknak lennie, szeretnek ide járni, s maguk sem hitték volna, de kötelességüknek érzik, hogy tanuljanak, s minél jobb jegyeket szerezzenek.